Nyaralás, másképp - Barátaink újabb beszámolója Leszboszról

Leszboszi missziónk során a minap eltévedtünk. A menekülttábor felé vezető utat elvétve egy elhagyatott helyre jutottunk. Tűző napfény, árnyékban 35 fok, mindenütt olajfák, amelyeknek gyenge árnyékából, mintegy a láthatatlanságból egyszerre csak cigánygyerekek bukkantak elő. Ennivalót és alamizsnát kértek. Nagyon megdöbbentünk, mert ilyen nyomorral közülünk a legtöbben még nem találkoztak. Még talán a menekültek között sem. A menekültek többsége ugyanis középosztálybeli egzisztenciát hagyott hátra – persze mindenütt az ottani viszonyokhoz mérten vett középosztályról beszélünk –, amikor útra keltek, hogy megszabaduljanak a háborútól vagy a teljesen szétesőben lévő, erőszak és nyers gazdasági érdekek uralta társadalmaikból. Azaz a menekültek sátraiban akad még egy-két jobb ruha, a lányok és asszonyok időnként ámulatba ejtően ápoltak, tiszták, némelyikük szinte elegáns – jóllehet olyan sátrakban laknak, olyan körülmények között, amelyekben mi talán egy hétig sem bírnánk. De ezeknek a görög romáknak semmijük sincs. Még lakókocsira, karavánra sem futja nekik. A szabad ég alatt, vagy roncs autókban alszanak. A gyerekeken általában nincs cipő, még ruha sem nagyon. Inkább csak rongyok. Pedig európaiak. Vélhetőleg görög, ezáltal uniós polgárok. Rámenősen, de mosolyogva kértek, kéregettek. Nem tudtunk nekik adni semmit, hisz nem készültünk a találkozásra. Elhatároztuk hát, hogy másnap visszajövünk, és meg is ígértük nekik. Hoztunk nekik gyümölcsöt, vizet – nem tudjuk, honnan veszik a vizet ebben a hőségben, mert infrastruktúrának nyomát sem láttuk a hegyoldalban. Ekkor készült ez a fénykép. A Sant'Egidio közösség leszboszi missziójának magyar tagjai közül néhányan szerepelnek rajta: Hanna, Claudia, Dani, Marci... 

De nagyon szerettük volna őket újra látni. Tudni érdemes, hogy a Sant’Egidio Leszboszon nem csak a menekülteknek, hanem a helyi szegényeknek is igyekszik segíteni. A következő napon ételosztást tartottunk Mytilénében, a My Market áruház tengerparti parkolójában. (L. a másik fényképen Marcit.) Újdonsült cigány barátainkat is meghívtuk. Nehezen közlekednek. Nyomorúságuk miatt mindenhonnan kinézik, elküldik őket. De egypár család eljött, hogy élelmiszercsomagot kapjon tőlünk. A gyerekek mint régi barátokat, mint nagybácsit, nagynénit üdvözöltek bennünket, akikkel játszani lehet, akik felkapják őket – őket, akik sok ember szemében érinthetetlennek számítanak. Óriási vágy él bennük a gyengédségre, az elfogadásra, arra, hogy egyszerűen csak gyerekek lehessenek. Mytilene a nyaralók számára, és a mi számunkra is, akik alternatív vakációnkat töltjük itt, földi paradicsom. De a menekülttábor a bent lakók saját szavai szerint földi pokol. És vannak olyanok, akiknek ebben a gazdag világban, ahol az emberek egy részének mindene megvan, még egy sátor sem jut. Ennek azonban nem kell így maradnia. Minden megváltozhat. Rajtunk is múlik.

Misszióban Leszboszon: a Sant'Egidio Közösség magyar fiataljainak beszámolója a menekülttáborból

Harmincnyolc órát utaztunk vonattal, busszal, repülővel, metróval, hajóval és autóval, mire megérkeztünk tegnap reggel a görögországi Leszbosz szigetére a Sant'Edigio Közösség missziójába. Kialvatlanok voltunk, de a fáradtságunk addig tartott, amíg nem találkoztunk a Közel-Keletről, vagy Afrikából érkező, nálunk sokkal többet utazó és mostohább körülmények között élő emberekkel, akiknek a közösség adott élelmiszercsomagokat, benne liszt, rizs, olívaolaj, tonhalkonzerv, zöldség, gyümölcs… Többen közülük hónapok, vagy akár évek óta a táborban vannak, menedékjogra, de legalábbis beutazási engedélyre várva, esetleg már annak birtokában, de első benyomásunk szerint mindannyiukból sugárzott egy emberhez méltóbb életbe vetett hit vagy remény.

Miközben pedig megpihentek a közösség sátrainak árnyékában és felfrissítették magukat étellel és itallal, többen meg is osztották velünk életük történetét. Egy 13-14 év körüli afgán kislány sokat mesélt arról, hogy beteg édesanyja és négy testvére számára viszi a tartós élelmiszereket és zöldségeket tartalmazó csomagot, hogy meleg ételt készíthessen számukra. Egy fiú pedig arról beszélt, hogy barátjával együtt legfőbb vágyuk, hogy tanulhassanak, amire szülőhazájukban nem volt lehetőségük.

Az itt eltöltött két nap alatt már olyan élményeket szereztünk, amelyek hatására másképp tekinthetünk életünkre és körülményeinkre, látva, milyen hálásak a menekült emberek, ha valahol táplálék várja őket és megértő fülekre találnak.

Szerzők: Gáspár Márton és Gáspár Dániel

Fotók: Gáspár Márton

Új utakon Pécs perifériáin – Szegények szolgálata a koronavírus idején

 

Berobbant az életünkbe a koronavírus első hulláma, majd a második, és ez utóbbiból fel sem ocsúdtunk, máris a harmadik. A Covid-világjárvánnyal a Sant’Egidio közösség pécsi tagjainak is újra kellett terveznie a szegények, hajléktalanok közt már évek óta végzett szolgálatát.

A Jóisten új ajtókat nyitott ki nekünk akkor, mikor mások, a világ – talán érthető okokból – bezárkózott. A harmadik hullám lecsengésével szeretnénk egy kicsit visszatekinteni erre a rendkívüli időszakra, amikor nekünk is ki kellett lépnünk saját félelmeink falai közül, hogy ne hagyjuk magukra azokat, akik számítottak ránk.

A Pécs perifériáin élő nincstelenek a járvány első hulláma idején kerültek az érdeklődésünk központjába. Azelőtt hajléktalan barátainkkal elsősorban a város belső területein találkoztunk, de a koronavírus terjedésével nagyon nehezen találtuk meg ezeket a barátainkat, és egy-egy személyes sorson keresztül az addig általunk kevésbé felfedezett városszéli perifériák felé fordult a figyelmünk, ahol igen sok ember rettenetes körülmények között él. Ezeken a helyeken bungalókban, nemegyszer áram és víz nélkül élnek hajléktalan, szegény emberek. Az itteni szolgálatunk tehát az első hullám kezdetekor indult meg, ekkor ismerkedtünk meg az itt élő barátainkkal. Eleinte közösségi adományokból fedeztük a munkánkat: magánszemélyek, pécsi éttermek, boltok, pékségek támogatásával tudtunk minden szerdán egy kis élelmiszercsomagot és néhány kedves szót vinni a barakkokba.

A második és harmadik hullámban ugyanúgy folytattuk a szolgálatot, azonban az Ökotárs Alapítványnak köszönhetően egy pályázatot is nyerhettünk, amiből fedezni tudtuk a kiadásainkat több hónapon keresztül, ebből a forrásból tudtunk 2020 novembere és 2021 júniusa között heti rendszerességgel a korábbinál nagyobb mennyiségű, gazdagabb összeállítású élelmiszercsomagot vinni a szegényeknek. Rendszeres támogatást kapunk még a pécsi Karitásztól, a Trüffel cukrászdától és alkalmanként más önzetlen adományozótól is.

A külvárosi szegények egy részét így már valamivel több mint egy éve ismerjük, hetente találkozunk velük, szorosan figyelemmel kísérjük az életüket. Sok-sok történet, személyes emlék közül, melyek Isten gondoskodásáról tesztnek bizonyságot, álljon itt néhány:

Béla a lőtéri kertekben lakik, egy saját maga készítette faházban. Nagyon talpraesett típus, a jég hátán is megél. Alkalmi munkából tartja el magát. Nagylelkű emberként ismertük meg, annak ellenére, hogy maga is szegény, igen önzetlen, segítőkész. A téli hónapokban befogadott egy hajléktalan házaspárt. Így beigazolódott az a mondás, amelyet a Sant’Egidio közösség egyik afrikai tagjától hallottunk: „Senki sem olyan szegény, hogy ne segíthessen valakinek, aki még nála is szegényebb.”

Esztert ugyancsak a periférián ismertük meg, ahonnan télre be tudott költözni a városba. Munkahelyet szeretett volna találni, ami rövid keresgélés után sikerült is. Nemrég sikeresen tudtuk regisztráltatni őt is a védőoltásra. Öröm volt hétről-hétre látni azt, ahogy alakulnak a dolgai, ahogy szép lassan visszailleszkedik a társadalmunkba.

Istvánt és Ibolyát is a járvány elején ismertük meg. Szimpatikus házaspár, akik nagyon hálásak minden adományért minden barátságos szóért. Kunyhójuk a télen nagyon hideg volt, a vaskályha hamar kihűlt, fáztak. Vittünk fát, másik kályhát, de még mindig sokat lehetne javítani körülményeiken.

A legelesettebbek Margit (85), Feri (47) és Ildikó (48). Ők nejlonból összetákolt sátorban laknak. A telkük tele van szeméttel, a legalapvetőbb higiéniai feltételek sem állnak rendelkezésükre. Embertelen körülményeiket a város több hivatalos képviselője is fejcsóválva, széttárt karral konstatálta: „Így nem lehet élni”. Bizony nem, elhatároztuk, hogy mi azért igyekszünk megtenni mindent, amit tudunk, amit az evangélium kíván tőlünk. Célunk, hogy élhető környezetet hozzunk létre számukra a nyáron, hogy a következő telet már ne ilyen körülmények között kelljen megélniük. Jelenleg közösségi gyűjtési akciót tervezünk, hogy Margitnak, Ferinek és Ildikónak egy cég által csökkentett áron vételre felkínált lakókonténert megvásárolhassunk, ne a puszta földön kelljen aludniuk.

Mintegy 80-100 szegénnyel tartjuk a kapcsolatot jelenleg, legtöbbjükkel őszinte barátságot ápolunk. Nagyon sok történetet el lehetne még beszélni, amelyek megrázóak és szépek, mert Isten országáról tesznek tanúságot. Köszönjük mindenkinek, aki eddig segített, kiemelten az Ökotárs Alapítványnak és a Katolikus Karitásznak, és hívunk mindenkit, aki együtt akar álmodni, tenni azért, hogy e barátaink sorsa jobbra forduljon.  A pécsi Sant’Egidio közösség elérhetősége: santegidio.pecs@gmail.com

Smelka Sándor

Otthoni ízek a barátság csodájával tálalva – vasárnapi ebéd a Sant'Egidio közösség szegény barátaival

Kicsit borongós idő volt, amikor a Feneketlen-tóhoz érkeztem április 11-én, húsvét második vasárnapján, az isteni irgalmasság ünnepén. A Sant'Egidio közösségben hagyomány, hogy ezen a vasárnapon – mint minden hónap valamelyik vasárnapján – ünnepi ebédre hívjuk szegény barátainkat. 

A menü sertéshús vadasmártással, lekváros isler és mandarin volt, amelyet az Edutus Egyetem konyhafőnöke készített nekünk. Szívvel-lélekkel főzi meg az otthon ízeit havonta egy vasárnap, kétszáz főre.

A tó körül orgonabokrok kezdtek rügyezni, a tavasz reményét láttam benne, az élet vidám előbukkanását. Valami hasonlót fogalmazott meg Anna is, aki először jött el a Sant'Egidio közösség vasárnapi ebédjére párjával, Lászlóval együtt: „Annyira finom ez az ebéd, ez most nagyon jólesett, újjászülettem”.

A tóról rálátni a Szent Imre-templomra és a gimnáziumra. Ahogy beszélgettünk Lászlóval, kiderült, hogy bár rég járt erre, de felismerte a gimnázium épületét, ahol több mint húsz éve festette, szépítette az iskola osztálytermeinek falát: „Emlékszem, nagyon alapos munkát végeztünk és még a padokat is lemostuk, hogy a diákoknak ne legyenek koszosak” – mosolyodott el, miközben mesélt.

A járvány miatt rendhagyó volt ez a vasárnapi ebéd is, nem tudtunk ünnepi asztalhoz ülni, előre csomagolva, dobozokban osztottuk ki a menüt. Ezen a találkozási ponton kívül még négy helyszínre, a Blaha Lujza térre, a Deák és a Bosnyák térre, a Kálvin térre mentünk el és mélyszegénységben élő családok otthonaiba is vittünk a közösség tagjaival és önkénteseivel a finom vadasból.

A mi csoportunk a tó partján negyvenöt vendéget fogadott, közülük sokukkal tíz éve tart a barátságunk. Vannak, akik az első budapesti vasárnapi ebéden is részt vettek már. „Milyen jó volt az étteremben ülni, porcelán tányérból enni, és az a finom torta, amit Mihály születésnapján ettünk” – nosztalgiázott Ernő és Mátyás, akik régi barátok, heccelik is egymást rendesen, ha találkoznak.

Engem is megrohamoznak az emlékek, amikor a vasárnapi ebédekre készülünk, a legszebbet és a legjobbat akarjuk adni minden alkalommal azoknak, akik nélkülözik ezt a mindennapokban!

Mindenki egészsége védelmében már egy éve az utcán találkozunk, de a vigasz és barátság gesztusai most is örömtelivé varázsolták ezt a vasárnapi ebédet is. Vendégeink addig nem is akartak elindulni, amíg nem beszéltük meg a vasárnapi ebéd májusi időpontját. Egy hónap múlva május 16-án veletek, ugyanitt találkozunk! :)

Rudik Márta

Töltött káposzta, pörkölt került a hajléktalanok asztalára karácsonykor Pécsen

Több mint száz pécsi hajléktalan számára juttatott meleg ételt, süteményt és névre szóló meglepetéscsomagot a pécsi Sant’Egidio Közösség karácsonykor.

Az ételt a kozármislenyi Két Szekér Fogadóban rendelte meg a közösség, több mint száz adag levest, töltött káposztát, pörköltet, savanyúságot. Az étellel megrakott autók a pécsi Felsőmalom utcai székhelyükről indultak a belváros, Meszes, Mecsek-oldal irányába. Mi is beültünk az egyik kocsiba, amely a kertvárosi Lőtér felé vette útját. Az első megálló egy fabódé volt, ahol mint mondták a Francia lakik. Onnan kapta a férfi a nevét, hogy beszél franciául, egyesek azt mondták Belgiumból érkezett, mások szerint Franciaországból. Vásárolt a Lőtéren egy kis földet és egy bódét.

Sajnos ezt a napot már nem élhette meg, pár napja elhunyt – mondta az egyik asszony, aki barátjával és két fiatalemberrel állt kerítés előtt. Csak a kutyája maradt utána és ez a kis terület, amit mi gondozunk.

Átadtuk a meleg ételt, ajándékokat, süteményt, és mint kiderült, meglepetéssel ők is készültek, karácsonyi dalt énekeltek. A nap folyamán több ilyen kellemes meglepetés is ért minket, volt ahol egy csésze kávéra, süteményre hívtak be, de a legtöbben segítséget kértek a közösségtől: pokrócokat, tűzifát mert érkezik a hideg. Volt olyan is, aki regisztrálni szeret volna a koronavírus elleni oltásra, ebben kérte segítségüket, mert a házukban se áram, se internet, se telefon nincs bekötve.

Nagy János, a Sant'Egidio Közösség pécsi vezetője lapunknak elmondta, hogy december 25-én délelőtt a közösség szerenádot adott azoknak az idős embereknek, akiket már hosszabb ideje segítenek, illetve ajándékcsomagot is átadtak számukra és több állami gondozotton segítettek az évek alatt.

Forrás: Bama.hu

A teljes írás ITT olvasható.

Szeretnél egy hajléktalan ember, egy magányos idős, egy szegény gyermek, család karácsonyi angyala lenni?

 

A Sant"Egidio közösség tagjai a szegények barátai. A karácsony örömhírét - járványügyi szabályok betartásával - idén is el szeretnénk vinni a barátainkhoz, hisszük hogy az ünnep öröme felülmúlja a járványtól való félelmet. A legszegényebbek minidig éppen karácsonykor maradnak leginkább egyedül - gondoskodásunkkal és ajándékainkkal enyhíthetjük elhagyatottságukat.

Minden évben december 25-én Budapesten, Pécsen, Monoron karácsonyi ebédet szervezünk hajléktalanok, rászorulók, intézetben élő idősek, szegény gyerekek és családjaik részére. Idén nem ülhetünk le közös asztalhoz, de elvisszük a becsomagolt ünnepi ebédet és az ajándékokat, bejuttatjuk  az  intézetekbe, kivisszük az utcákra vagy az otthonaikban élők kapui elé.

A finom ünnepi ebéd és az ajándékok biztosításához kérjük a felajánlásodat. Az ünnepen csak szép, új tárgyakat adunk, amit mi magunk is szívesen fogadnánk. Az űrlapon jelezheted, ha ajándékot szeretnél küldeni, vagy pénzzel (átutalással) szeretnéd támogatni egy rászoruló karácsonyi ebédjét, ajándékát.

Miután feliratkoztál, információkat küldünk egy szegény emberről, akinek elkészítheted a csomagot és elküldheted postán – a járványügyi helyzetben ezt a megoldást javasoljuk, de ha Budapesten, Pécsen vagy Monoron laksz, a személyes átadás is megoldható szabadtéren. Ezekben a városokban szívesen fogadunk segítséget az ajándékok átadásában is, a korlátozások betartásával, kis csoportokban megyünk el a szegényekhez. Kérünk, hogy minél hamarabb juttasd el az ajándékodat, de legkésőbb december 18-ig, mert az ünnep előtti napok nekünk is nagyon sűrűek, rendszerezzük az adományokat, csomagolunk.

Hogyan lehetsz karácsonyi angyal?

1. Töltsd ki az űrlapot és pár napon belül válaszolunk a megadott címre.

Ide kattints: ŰRLAP

2. E-mailben tájékoztatunk téged arról, kinek küldhetsz ajándékot és ő minek örülne a legjobban.

Ha pénzadománnyal szeretnéd támogatni egy vagy több ember ebédjét, a következő számlaszámokon várjuk adományodat (ehhez nem szükséges kitölteni az űrlapot):

Zichy Gyula Alapítvány 50800104–11069784 (Pécs)

Írd bele megjegyzésként: Szegények angyalai

Köszönjük szépen!

A Sant’Egidio Közösség és a Fiatalok a békéért mozgalom tagjai

A Sant’Egidio közösségben 1982-ben szervezték az első karácsonyi ebédet a római Santa Maria in Trastevere-bazilikában, akkor húsz ember vett részt az ünnepségen. A szegényekkel együtt elköltött karácsonyi ebéd azóta hagyomány lett, most már évente több mint hétszáz városban terítettek asztalt az ünnepre. Együtt ünnepel szegény és gazdag, fiatal és idős, együtt ünnepelnek az intézetekben a magányos idősekkel, a szállásokon menekültekkel, a börtönökben a rabokkal.

Budapesten, Pécsen, Monoron és Győrben minden évben nagy öröm az ebéden részt venni vendégként és segítőként. Karácsony másképp! – szoktuk mondani és hívni az embereket, a fiatalokat, hogy ünnepeljenek másképp, együtt a szegényekkel, a magányosokkal, akik ezen a napon a leginkább elhagyatottak. A karácsonyi örömhírre idén még nagyobb szüksége van a világnak, el kell érnie a szegényekhez! Álljon itt néhány kép arról, milyen örömben teltik december 25-e a szegényekkel az ünnepi asztaloknál, és majd karácsony után megosztjuk azt is, hogyan ünnepeltünk idén, ebben a furcsa helyzetben, betartva a távolságot, de nem elzárkózva a szükséget szenvedőktől:

Fotó: Merényi Zita

Újraindult a „Szerdánként száz gyümölcs”-akció