Meglátogattuk egy hajléktalanszálló lakóit Pécsen

Nem szokványos helyen, a város peremén található hajléktalanszállón tartottak imádságot a pécsi Sant’Egidio közösség fiatal tagjai és barátai március 3-án, szombaton.

A szálló, amelyet a Támasz Alapítvány működtet, egyrészt éjszakai menedék, másrészt átmeneti, de folyamatos szállás azoknak, akik betegek, de nincs lakásuk.

Nagyböjt közepén azok a gimnazista és egyetemista fiatalok, akik karácsony óta immár több alkalommal a Sant’Egidio közösséggel együtt keresték a szolgáló szeretet megélésének konkrét lehetőségét, most azért mentek látogatóba a városszéli lábadozóba, hogy találkozzanak az ott lakókkal, megismerkedjenek, és közösen meghallgatva Isten igéjét, erőt merítsenek az evangélium vigasztalásából. 

Forró tea és sütemény oldotta a párbeszédet, a fiatalok nemegyszer nehéz sorsokról hallottak, az itt lakó betegek pedig talán meg is lepődtek, és remélhetőleg örültek az irántuk érdeklődő, mosolygó látogatók jelenlétének.   

Niki elmeséli, hogyan élte meg azt a szép délutánt:

„Ahhoz hogy valakinek a szívébe férkőzhessünk, és az élete egy kis részét megtudhassuk, bizalmasnak és szeretetre méltónak kell lennünk. Március 3-án, szombaton, a Gomba utcai férfi éjjeli menedékhelyen néhányak szívét mosolyra tudtunk fakasztani.

Először a közösség székhelyén teát főztünk, mint ahogy látszik is, fülig érő szájjal. A találkozáskor néhány ottani betegszobás férfi, csillogó szemekkel és kíváncsi lélekkel az előtérbe jött hozzánk, ahol gyülekeztünk. A fiatalok bátran és buzgón barátkoztak és osztottak elemózsiát is. De az egészben a legcsodálatosabb az volt, hogy voltak személyes beszélgetések. Őszinték és nyíltak.

S mégis a fénypontja annak az egynéhány órának az volt, hogy egy térben, mint egy család vagy baráti társaság, együtt imádkoztunk és megmutattuk Istent. Megmutattuk, hogy Ő az, akihez lehet fordulni és mindig ott van, bármi is történjen, Ő egy biztos pont. Ezeket a szavakat a Sant’Egidio közösség felemelő szeretettel és hittel adta át mindenkinek, aki ott jelen volt. Úgy éreztem, ezen a napon Isten újból meghívott minket.”