Festeni öröm! Intézetben élő idős barátainkkal festeni még nagyobb öröm!

Március végén idős barátainkkal, akiket hetente látogatunk az intézetben, elhatároztuk, hogy festéssel, színezéssel töltünk egy délutánt.

Gergő elmeséli, honnan ismeri a pécsi időseket, miből született a kreatív délután gondolata:

„A Sant Egidio közösséggel 2013-ban ismerkedtem meg egy nyaralás alkalmával. Szociális otthonokban élő idős emberekkel töltöttek el pár szép napot, akiket én is megkedveltem és ezután elkezdtem az intézetbe is járni hozzájuk. Nagyon sok élményem fűződik hozzájuk, sok erőt adnak a mindennapokhoz az élettapasztalatukkal, bölcsességükkel, amit igyekeznek át is adni a fiatalabb generációnak.

Az elmúlt években egyre több időssel kerültem barátságba. Őket és az újonnan beköltözőket is minden héten látogatom. Nagyon nagy álma volt a közösségnek, hogy egyre több fiatal is járjon és ismerje meg a bentlakók életét és mindennapjait. Idén szerdánként már 6-8 fiatallal megyünk heti rendszerességgel, és különböző programokat is elkezdtünk szervezni. A múlt héten közös festéssel töltöttünk el együtt egy délutánt, amit az idősek és az otthonban élő fogyatékkal élő barátaink is nagyon élveztek.

Jeles napként, nagy alkalomként élték meg az együtt töltött röpke másfél órát. Napok múlva is folyamatosan erről beszélgettek és kérdezgették: „Lesz-e még ilyen?”.

A közös programokkal, beszélgetésekkel, a rendszeres látogatásokkal az elmagányosodott, elszigetelt időseknek vissza tudjuk adni az életbe vetett hitet és a valahová tartozás élményét.

Anna a délutánról mesél:

„Nagyszerű élmény volt látni az idősek örömét, milyen sokat jelent nekik a barátságunk, és milyen boldoggá teszi őket egy kis kimozdulás a mindennapok sivárságából. Alkotni valamit mindig öröm, és együtt alkotni valamit csodálatos dolog. Tényleg nem számít, hogy valakinek milyen a látása, a kézügyessége, a fontos csak az, hogy élvezze, amit készít, rajzol vagy fest. Úgy láttam, mindenki jól érezte magát ezen a délutánon és ha nem esteledett volna be még mind maradtunk volna festegetni egy kicsit. Ezek a találkozások örök emlékként maradnak meg az időseknek és remélem, megszépítjük velük az életüket. Ugyanakkor nekem, és gondolom a többieknek is, hatalmas lelki feltöltődéssel szolgálnak, kicsit kiszakadunk a rohanásból és a rengeteg tennivalónk közül, csak élvezzük, hogy együtt lehetünk. Remélem még sok ilyen szép, közös élményben lesz részem!”

Helka, aki a szép fényképeket készített, szintén megosztja, mit élt meg ezen a napon:

„Meglepő volt az idősek lelkesedése, és ezen belül a kézügyességük is. Öröm volt nézni, ki hogyan színezi ki a lapokat, illetve az is jó érzéssel töltött el, amikor tanácsot kértek a színválasztáshoz. Komolyan vették a „feladatot”, Ica néni például egy órát ült egy képecske felett, és még akkor is folytatta, amikor a többiek már elhagyták a terepet. Fő a precizitás!”

Szente Gergő, Beöthe Anna, Iványi Helka

Karcsi barátunk, aki az Oktogonnál élt hajléktalanként, már a mennyei szószéknél könyörög értünk…

Wenczel Károly Bálint március 27-én, hétfőn délután váratlanul halt meg az utcán, az Oktogonnál, az Aradi utca és a Nagykörút sarkán lévő UniCredit bankfióknál. Itt emlékeztünk rá március 31-én, pénteken délután. Ferenc pápa az Evangelii Gaudium kezdetű apostoli buzdításában figyelmeztet bennünket: "Ha egy százalékpontot emelkedik vagy csökken a tőzsdeindex, az vezető hír. Ha egy idős hajléktalan meghalt, az nem hír - ez botrány."

Karcsi a halálát megelőző két éjszakát nem a hajléktalanszállón töltötte, mint máskor: először egy éjszakai buszjáraton, másnap az aluljáróban aludt takaró nélkül. Kitiltották a hajléktalanszállóról, elszokott már attól, hogy utcán aludjon, szívbeteg volt, kétszer műtötték. Előző nap még ott volt és imádkozott velünk a szentmisén a Gát utcai Kaniziusz Szent Péter-templomban. A mise utáni estebéden és műsoron nagyon jól érezte magát. „Találkozunk április 23-án, az irgalmasság vasárnapján!” – ezzel búcsúztunk egymástól. Akkorra terveztük a következő közös misét és ebédet szegény barátainkkal. Most a vártnál előbb megláthatja az Úr irgalmasságának napját, amely nem ismeri az alkonyt.

A bank előtt azóta járókelők, a környező házakban lakók és az üzletekben dolgozók gyújtanak mécsest azon a helyen, ahol Karcsi napközben üldögélt. Sokan szerették őt, nagyon szeretett beszélgetni: mások mellett látogatta egy operaénekesnő, egy világbajnok gyorsasági-motorversenyző, rendszeresen beszélgetett a cipőboltossal és sokakkal. Bejárt az Oktogon Bisztróba, ismerte a fagylaltárus is, aki miután Karcsi összeesett az utcán, fél órán keresztül próbálta újraéleszteni a mentő megérkezéséig.

Pénteken együtt búcsúzott tőle kedves barátja, Anna, a Szent Egyed közösség néhány tagja, az utcán élő legjobb barátja, Sándor és néhány járókelő.

A felolvasott evangéliumi szakasz első sora Jézusnak azzal a kijelentésével kezdődik, amely szerint Isten országa már jelen van mindazokban, akik a szívükbe fogadták. Jézus előtt állva nekünk sem kell mást tennünk, mint hallgatni őt, hogy minket is átalakítson, szívünkben elváltoztasson szava és szeretetteljes jelenléte. Karcsi élete és szenvedése az evangélium szavaival összecseng: csakis Jézus ad gyógyulást mindenre.

Karcsi a barátunk volt, egy közösen töltött ünnepi szentmisén – mint volt győri bencés diák – ő olvasta fel az olvasmányt. Utolsó találkozásunkkor Karcsi a Hiszekegy után, a hívek könyörgéseinél így imádkozott: „Urunk, könyörgünk Hozzád a közösségért. Add, hogy az imádság emberei lehessünk! Növeld köztünk a szeretet, a barátság erejét! Legyünk egységben a szegények legerősebb hangja a világban.”

A templomból kijövet, mikor elbúcsúzott tőlünk, a szószék felé mutatott és ezt mondta: „Én még szeretnék máskor is itt állni.” Karcsi most már fentről vigyáz ránk, a mennyei szószéknél könyörög és közbenjár értünk. Nyugodjon békében!