Utunk a magyar-ukrán határra

Elhatároztuk, hogy a budapesti Sant’ Egidio közösséggel mi is nekivágunk, hogy kilátogassunk a határra és elvigyük adományainkat, mosolyunkat és mindazt a sok támogatást, amit kaptunk másoktól. Péter autójával vittünk magunkkal tartósélelmiszer-adományokat, tisztálkodási szereket, babának pelenkát, tisztasági törlőkendőket, illetve annak érdekében, hogy békeiskolás foglalkozást tartsunk, vásároltunk írószereket, papírokat, festékeket.

Az adomány egy részét a pécsi közösségtől kaptuk, másik részét a budapestiek gyűjtötték össze, illetve kaptunk egy nagylelkű támogatónktól egy rekesznyi ajándékot– vele Gödöllő határában tudtunk találkozni. Az adományokkal felszerelkezve vettük irányunkat Tiszakerecseny község felé, ahol a helyi görögkatolikus plébános, István atya közvetítésével a református lelkész (Veres Róbert) biztosított számunkra szállást és adott élelmet is. Itt a volt takarékszövetkezet felújított épületében tudtunk éjszakázni a Lenin ?!? utcában. Másnap a közösségi oldalakról úgy tájékozódtunk, hogy Tiszabecsén, tőlünk kb. 80 kilométernyire Teca néni a kempingjébe befogadott kárpátaljai roma családokat. Miután felhívtuk Tecát, aki nyitott és barátságos volt, elindultunk, hogy találkozzunk az ottaniakkal. De még útba ejtettük Beregsurányt, ahol egyik ismerősünk önkénteskedett a helyi Máltai Szeretetszolgálatnál. Elmondta, hogy itt 12 órás váltásokban dolgoznak az önkéntesek. Surányban nem sok időt töltenek a menekültek jellemzően néhány órát. Megnéztük a tornateremben felállított tábori ágyakat, amelyeket most csak néhány család vett igénybe, illetve a Málta „játszóbusz” programját, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy egy Máltás kolléga kézműves kellékekkel, játékokkal, füzetekkel, írószerekkel lehetőséget biztosít, hogy a gyerekek lekössék magukat.

Beregsurány tornaterem

Miután beszélgettünk a helyiekkel, továbbálltunk Tiszabecs irányába. Mire odaértünk Tecáékhoz, szinte egyszerre megérkeztek szombat reggel indult barátaink, (Ági, Gellért és Marci) akik Budapesten egyetemisták.

A kis Sant' Egidiós csapat és Teca

Tecáék nagy szeretettel fogadtak annak ellenére, hogy éppen az ebéd előtti sürgés-forgásba csöppentünk bele.Amíg ott voltunk, folyamatosan érkeztek új adományokkal megrakodott autók, kisbuszok. Teca családjával és barátaival való rövid beszélgetés után körbevezettek, bemutattak az elszállásolt családoknak, majd mi is odaadtunk az adományok nagy részét. Rövid értekezés után mi is nekiálltunk segíteni az ebéd előkészítésénél. Az ebéd életem egyik legfinomabb gulyáslevese volt, amelyet a frissen megismert barátainkkal költöttük el együtt.

Az asztalnál megismerkedtem Miklóssal, a háromgyerekes apukával, aki a háború kirobbanása előtt egy héttel veszítette el apját. Amikor pedig megtudta a hírt, hogy kitört a háború,tágabb családjával tizedmagával átjött Beregszász közeli otthonából a magyar határon és azóta itt van. Miklós elmondta, hogy bádogosként sokfelé dolgozott már Budapesten, Kijevben is, de Ausztriában is voltak munkái. Most is csak munkát szeretne és szállást a családjának. Az ebéd után Ági és a fiúk a békeiskolás foglalkozás keretében focizni kezdtek a menekültgyerekekkel, illetve Ágiék kézműveskedni is tudtak.

A Béke Iskolája

Mi Péterrel elbúcsúztunk kedves vendégfogadóinktól, és elindultunk Záhony felé, ahol az egyik ukrán barátunk családja igyekezett átkelni a magyar határnál.  Ők azért indultak útnak az ukrajnai Lvivből, mert egy év körüli beteg kislányukat szeretették volna megműtetni, amire már barátjuk révén találtak is helyet Olaszországban. A fiatal ukrán édesapa azonban nem tudott átkelni a határon, ugyanis a 18-60 év közötti ukrán férfiak nem hagyhatják el az országot. A határon a magyar hatóságokkal felvettük a kapcsolatot, akik készségesen segítettek megtalálni ezt a szegény asszonyt. Végül nagy örömünkre találkoztunk és elhoztuk őket a szállásunkra, ugyanis már nagyon el voltak fáradva. Másnap egy rövid, beregsurányi kitérő után elmentünk Kisvárdára, ahol a Kárpátalja-házba vettük az utunkat,hogy érdeklődjünk, mire lenne ott éppen leginkább szükség. Egy kedves ukrán házaspár igazított minket útba, akik már három éve itt élnek. A Kárpátalja-házban elsősorban adományokat gyűjtöttek, amit Kárpátaljára szállítanak. Az épp jelenlévő koordinátor (csapi származású kedves nő) elmondta, hogy Beregszász közelében ezer árva gyermek van most,ugyanis Ukrajna-szerte ideirányították az intézetekből és nevelőotthonokból az árva gyermekeket a háború elől iskolákba, óvodákba. Itt most relatíve békésebb a helyzet Ukrajnán belül. Az oktatás jelenleg szünetel, ezeknek a gyerekeknek szüksége lenne írószerekre, füzetekre. Nagyon megörültünk, hiszen éppen írószereink voltak még, illetve az a labda, amelyet még Tiszakerecsenyben vettünk.

Kisvárdán a Kárpátalja házban az írószer adományokkal

Kisvárdáról visszatértünk ideiglenes szállásunkra, majd a menekült anyukával és csöppségével este értünk vissza Budapestre, ahonnét már másnap mehetett tovább Olaszországba repülővel.

Ukrán barátainkkal

Szente Attila, Sant’ Egidio közösség

 

Ha kedved támadt segíteni a közösség szolgálatait, itt tudsz jelentkezni:

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSe05WOHZT42qvh13QAVNK2-wV3bufBxChY6r08Oz2EXMe5hcA/viewform?vc=0&c=0&w=1&flr=0&fbclid=IwAR3duM_fz_KwDpdCFB6VrJvK5SO0Wt1sEOJm5xTmdeA0OFIEJ6D_6Lsq0Z8

Itt tudsz informálódni az újdonságokról:

https://www.facebook.com/santegidiomagyar/