Berobbant az életünkbe a koronavírus első hulláma, majd a második, és ez utóbbiból fel sem ocsúdtunk, máris a harmadik. A Covid-világjárvánnyal a Sant’Egidio közösség pécsi tagjainak is újra kellett terveznie a szegények, hajléktalanok közt már évek óta végzett szolgálatát.
A Jóisten új ajtókat nyitott ki nekünk akkor, mikor mások, a világ – talán érthető okokból – bezárkózott. A harmadik hullám lecsengésével szeretnénk egy kicsit visszatekinteni erre a rendkívüli időszakra, amikor nekünk is ki kellett lépnünk saját félelmeink falai közül, hogy ne hagyjuk magukra azokat, akik számítottak ránk.
A Pécs perifériáin élő nincstelenek a járvány első hulláma idején kerültek az érdeklődésünk központjába. Azelőtt hajléktalan barátainkkal elsősorban a város belső területein találkoztunk, de a koronavírus terjedésével nagyon nehezen találtuk meg ezeket a barátainkat, és egy-egy személyes sorson keresztül az addig általunk kevésbé felfedezett városszéli perifériák felé fordult a figyelmünk, ahol igen sok ember rettenetes körülmények között él. Ezeken a helyeken bungalókban, nemegyszer áram és víz nélkül élnek hajléktalan, szegény emberek. Az itteni szolgálatunk tehát az első hullám kezdetekor indult meg, ekkor ismerkedtünk meg az itt élő barátainkkal. Eleinte közösségi adományokból fedeztük a munkánkat: magánszemélyek, pécsi éttermek, boltok, pékségek támogatásával tudtunk minden szerdán egy kis élelmiszercsomagot és néhány kedves szót vinni a barakkokba.
A második és harmadik hullámban ugyanúgy folytattuk a szolgálatot, azonban az Ökotárs Alapítványnak köszönhetően egy pályázatot is nyerhettünk, amiből fedezni tudtuk a kiadásainkat több hónapon keresztül, ebből a forrásból tudtunk 2020 novembere és 2021 júniusa között heti rendszerességgel a korábbinál nagyobb mennyiségű, gazdagabb összeállítású élelmiszercsomagot vinni a szegényeknek. Rendszeres támogatást kapunk még a pécsi Karitásztól, a Trüffel cukrászdától és alkalmanként más önzetlen adományozótól is.
A külvárosi szegények egy részét így már valamivel több mint egy éve ismerjük, hetente találkozunk velük, szorosan figyelemmel kísérjük az életüket. Sok-sok történet, személyes emlék közül, melyek Isten gondoskodásáról tesztnek bizonyságot, álljon itt néhány:
Béla a lőtéri kertekben lakik, egy saját maga készítette faházban. Nagyon talpraesett típus, a jég hátán is megél. Alkalmi munkából tartja el magát. Nagylelkű emberként ismertük meg, annak ellenére, hogy maga is szegény, igen önzetlen, segítőkész. A téli hónapokban befogadott egy hajléktalan házaspárt. Így beigazolódott az a mondás, amelyet a Sant’Egidio közösség egyik afrikai tagjától hallottunk: „Senki sem olyan szegény, hogy ne segíthessen valakinek, aki még nála is szegényebb.”
Esztert ugyancsak a periférián ismertük meg, ahonnan télre be tudott költözni a városba. Munkahelyet szeretett volna találni, ami rövid keresgélés után sikerült is. Nemrég sikeresen tudtuk regisztráltatni őt is a védőoltásra. Öröm volt hétről-hétre látni azt, ahogy alakulnak a dolgai, ahogy szép lassan visszailleszkedik a társadalmunkba.
Istvánt és Ibolyát is a járvány elején ismertük meg. Szimpatikus házaspár, akik nagyon hálásak minden adományért minden barátságos szóért. Kunyhójuk a télen nagyon hideg volt, a vaskályha hamar kihűlt, fáztak. Vittünk fát, másik kályhát, de még mindig sokat lehetne javítani körülményeiken.
A legelesettebbek Margit (85), Feri (47) és Ildikó (48). Ők nejlonból összetákolt sátorban laknak. A telkük tele van szeméttel, a legalapvetőbb higiéniai feltételek sem állnak rendelkezésükre. Embertelen körülményeiket a város több hivatalos képviselője is fejcsóválva, széttárt karral konstatálta: „Így nem lehet élni”. Bizony nem, elhatároztuk, hogy mi azért igyekszünk megtenni mindent, amit tudunk, amit az evangélium kíván tőlünk. Célunk, hogy élhető környezetet hozzunk létre számukra a nyáron, hogy a következő telet már ne ilyen körülmények között kelljen megélniük. Jelenleg közösségi gyűjtési akciót tervezünk, hogy Margitnak, Ferinek és Ildikónak egy cég által csökkentett áron vételre felkínált lakókonténert megvásárolhassunk, ne a puszta földön kelljen aludniuk.
Mintegy 80-100 szegénnyel tartjuk a kapcsolatot jelenleg, legtöbbjükkel őszinte barátságot ápolunk. Nagyon sok történetet el lehetne még beszélni, amelyek megrázóak és szépek, mert Isten országáról tesznek tanúságot. Köszönjük mindenkinek, aki eddig segített, kiemelten az Ökotárs Alapítványnak és a Katolikus Karitásznak, és hívunk mindenkit, aki együtt akar álmodni, tenni azért, hogy e barátaink sorsa jobbra forduljon. A pécsi Sant’Egidio közösség elérhetősége: santegidio.pecs@gmail.com
Smelka Sándor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése