SZEGÉNYEK ANGYALAI

Szeretnél egy hajléktalan ember, egy magányos idős, egy szegény család, gyermek karácsonyi angyala lenni?

A Sant’Egidio közösség minden évben december 25-én Budapesten, Pécsen, Monoron és Győrben karácsonyi ebédet szervez hajléktalanok, rászorulók, intézetben élő idősek, szegény gyerekek és családjaik részére. A finom ünnepi ebéd mellett ajándékokkal is meglepjük szegény barátainkat, ehhez kérjük a felajánlásodat. Az ünnepen csak szép, új tárgyakat adunk, amit mi magunk is szívesen fogadnánk. Az űrlapon jelezheted, ha ajándékot szeretnél küldeni, vagy támogatni szeretnéd egy rászoruló karácsonyi ebédjét.

Miután feliratkoztál, információkat küldünk egy szegény emberről, akinek elkészítheted a csomagot és elküldheted postán, vagy elhozhatod személyesen.

Hogyan lehetsz karácsonyi angyal?

1. Töltsd ki az űrlapot és 1-2 napon belül válaszolunk a megadott címre.
Ide kattints: ŰRLAP

2. E-mailben tájékoztatunk téged arról, kinek küldhetsz ajándékot és ő minek örülne a legjobban.

Ha pénzadománnyal szeretnéd támogatni egy vagy több ember ebédjét, a következő számlaszámon várjuk adományodat:

Kultúra és Segélyegylet Alapítvány, 12001008-00110054-00100004

Köszönjük szépen!

A Sant’Egidio Közösség és a Fiatalok a békéért mozgalom tagjai

A Sant’Egidio közösségben 1982-ben szervezték az első karácsonyi ebédet a római Santa Maria in Trastevere-bazilikában, akkor húsz ember vett részt az ünnepségen. A szegényekkel együtt elköltött karácsonyi ebéd azóta hagyomány lett, most már évente több mint hétszáz városban terítettek asztalt az ünnepre. Együtt ünnepel szegény és gazdag, fiatal és idős, együtt ünnepelnek az intézetekben a magányos idősekkel, a szállásokon menekültekkel, a börtönökben a rabokkal.

Budapesten, Pécsen, Monoron és Győrben minden évben nagy öröm az ebéden részt venni vendégként és segítőként. Karácsony másképp! – szoktuk mondani és hívni az embereket, a fiatalokat, hogy ünnepeljenek másképp, együtt a szegényekkel, a magányosokkal, akik ezen a napon a leginkább elhagyatottak. Álljon itt néhány kép arról, milyen örömben telik december 25-e a szegényekkel:

Isten éltessen, Balázs!

 

Az utcán, a Móricz Zsigmond körtéren köszöntöttük fel Balázst. Balázs az utcán él, feleségével Ildivel, akivel mindenben: jóban - rosszban társak. Hű társak. 

Utcán élnek évek óta, mindent az utcán élnek meg: szerelmet, barátságot, éhséget, túlélést... ők tényleg túlélnek.

Nagyon szerethetőek együtt, ha találkozunk mindig van egy érdekes sztorijuk, egy megvalósításra váró tervük és Balázs szép, saját költésű versei, amellyel rádöbbenti hallgatóját az élet értelmére.

Balázs 49 éves lett. Isten éltessen, boldog születésnapot kívánunk!

Rudik Márta

Meglátogattuk egy hajléktalanszálló lakóit Pécsen

Nem szokványos helyen, a város peremén található hajléktalanszállón tartottak imádságot a pécsi Sant’Egidio közösség fiatal tagjai és barátai március 3-án, szombaton.

A szálló, amelyet a Támasz Alapítvány működtet, egyrészt éjszakai menedék, másrészt átmeneti, de folyamatos szállás azoknak, akik betegek, de nincs lakásuk.

Nagyböjt közepén azok a gimnazista és egyetemista fiatalok, akik karácsony óta immár több alkalommal a Sant’Egidio közösséggel együtt keresték a szolgáló szeretet megélésének konkrét lehetőségét, most azért mentek látogatóba a városszéli lábadozóba, hogy találkozzanak az ott lakókkal, megismerkedjenek, és közösen meghallgatva Isten igéjét, erőt merítsenek az evangélium vigasztalásából. 

Forró tea és sütemény oldotta a párbeszédet, a fiatalok nemegyszer nehéz sorsokról hallottak, az itt lakó betegek pedig talán meg is lepődtek, és remélhetőleg örültek az irántuk érdeklődő, mosolygó látogatók jelenlétének.   

Niki elmeséli, hogyan élte meg azt a szép délutánt:

„Ahhoz hogy valakinek a szívébe férkőzhessünk, és az élete egy kis részét megtudhassuk, bizalmasnak és szeretetre méltónak kell lennünk. Március 3-án, szombaton, a Gomba utcai férfi éjjeli menedékhelyen néhányak szívét mosolyra tudtunk fakasztani.

Először a közösség székhelyén teát főztünk, mint ahogy látszik is, fülig érő szájjal. A találkozáskor néhány ottani betegszobás férfi, csillogó szemekkel és kíváncsi lélekkel az előtérbe jött hozzánk, ahol gyülekeztünk. A fiatalok bátran és buzgón barátkoztak és osztottak elemózsiát is. De az egészben a legcsodálatosabb az volt, hogy voltak személyes beszélgetések. Őszinték és nyíltak.

S mégis a fénypontja annak az egynéhány órának az volt, hogy egy térben, mint egy család vagy baráti társaság, együtt imádkoztunk és megmutattuk Istent. Megmutattuk, hogy Ő az, akihez lehet fordulni és mindig ott van, bármi is történjen, Ő egy biztos pont. Ezeket a szavakat a Sant’Egidio közösség felemelő szeretettel és hittel adta át mindenkinek, aki ott jelen volt. Úgy éreztem, ezen a napon Isten újból meghívott minket.”

Kis Mikulások vittek örömet az idősek otthonába

Miért megy sok fiatal egy idősek otthonába? Nem másért, mint megosztani az örömet, a békét. Ennek voltunk szem- és fültanúi, amikor a  három budapesti békeiskola 16 kis tagja  összefogott, lelkesen készültek dalokkal, zenével, verssel, amelyekkel megörvendezették az adventben, Mikuláskor az otthon lakóit. 

Jó volt látni, hogy nemcsak a nénik voltak nagyon boldogok, hanem a gyerekek is fülig érő mosollyal követték a szavaikat. Először egy kis ünnepi dalcsokrot énekeltek el, amelyet  fuvolaszóló és egy vers követett. Ezután örömmel nyújtották át a gyerekek az általuk készített rajzokat, ajándékokat, hogy azzal is meghittebbé tegyék a karácsony közeledtét. Reméljük, még sok ilyen szép pillanatnak lehetünk tanúi.

Kultúrák találkozása – ismerkedés és főzés menekült fiatalokkal

November 25-én délelőtt találkoztunk a józsefvárosi plébánián, hogy találkozzunk azokkal a menekült fiatalokkal, akiket néhány barátunk már egy ideje ismer, együtt főzzünk, beszélgessünk, többet tudjunk meg a világ mai helyzetéről, amely egész népeket, népcsoportokat menekülésre kényszerít.

Budapestről, Pécsről, Miskolcról, Gilvánfáról érkeztek barátaink erre az alkalomra, és Budapesten tanuló diákok is csatlakoztak, Görögországból, Csehországból, Afganisztánból, Tunéziából, Ukrajnából.

Megnéztünk egy kisfilmet, amely bemutatja a Sant’Egidio közösség és az olasz protestáns egyházak kezdeményezésére működő humanitárius folyosókat: biztonságos útvonalon, repülőgéppel érkeznek Olaszországba, Franciaországba, Belgiumba, a kormányokkal kötött megegyezés szerint, és a kezdeményező közösségek más szervezetek, ismerősök bevonásával gondoskodnak az elhelyezésükről, integrációjukról.

A film után Hanna vetítéssel egybekötött előadást tartott Afganisztán múltjáról és jelenéről, az okokról, amelyek menekülésre kényszerítenek embereket. Naszrat, afgán menekült barátunk beszélt ezután az életéről és arról, mennyire fontos neki, hogy a közösséggel együtt segíti a hajléktalanokat Budapesten. A jószándék, a segíteni akarás összeköt keresztényeket és muszlimokat – hangsúlyozta. 

Naszrat édesapja gondoskodott az ebédről: qabuli palau készült, rizses, marhahúsos, zöldséges afgán étel. Érdemes volt várni rá: nagyon finom lett. A várakozás alatt játszottunk, beszélgettünk, igazi közösség formálódott a fiatalokból. 

Mindenki meghívást a karácsonyi ebédre, ahol együtt segíthetünk vendégül látni terített asztalnál szegény barátainkat. Reméljük, sokat eljönnek!

„Anya, ébredj fel!” – Meglátogattuk a balesetet szenvedett kurd menekülteket

„Anya, ébredj fel!” – Meglátogattuk a balesetet szenvedett kurd menekülteket

Felborult egy kisbusz október elején Királyhegyesnél, amikor sofőrje rendőri igazoltatás elől próbált menekülni. A kisbuszban 19-en voltak, a sofőr, aki az embercsempész volt és 18 kurd utasa. A balesetben az egyik utas, egy édesanya meghalt, egy másik édesanya életveszélyes állapotban, kómában van, sokan megsérültek, többen súlyosan – ezt tudjuk a hírekből és elindultunk, hogy megismerjük azokat a felnőtteket és gyerekeket, akiket még mindig a kórházakban ápolnak.

November 18-án kora reggel, a Sant’Egidio Közösség egy fiatal tagjával, és két gyermekemmel útnak indultunk, hogy megkeressük őket, mert azt hallottuk, hogy vannak közöttük kiskorúak, és az ENSZ menekültügyi szervezetén kívül szinte senki sem látogatja őket. Olvastuk, hogy Orosházán egy keresztény hölgy nyújtott támogatást, ezért Makóra és Szegedre akartunk eljutni. Szegedre érve megtudtuk, hogy a 40-50 év körüli édesanyát szombaton hajnalban egy másik kórház elfekvő osztályára szállították. Két gyermeke, az ötéves Alina és a húszéves Feisal, amikor tehetik, vele vannak. 

Az említett klinika geriátriai osztályán meg is találtuk Hannát, aki mellett ott volt két gyermeke. Alina Hanna kezét simogatta és beszélt hozzá. A kis Alinát gyermekeim és közösségünk fiatal tagja pártfogásukba vették, én ezalatt Feisallal és egy őt segítő kurd tolmáccsal beléptem a kórterembe. Hanna haldokló betegek között feküdt, feje be volt kötve, egy csövön keresztül lélegzett. Kértem a tolmácsot, hogy fordítsa, amit mondok. A tolmács is látta, hogy Hanna alszik, de engedelmesen előrehajolva, egészen közel a beteg füléhez, ismételte kurd nyelven, amit neki mondtam: „Hanna, én János vagyok, hallottuk, hogy mi történt magával, ezért eljöttünk, hogy meglátogassuk. Nagyon szépek a gyermekei! Tudom, hogy most küzd az életéért, és nincs ereje beszélni, de szeretném, ha tudná, hogy imádkozunk magáért. A gyerekeinek nagy szüksége van magára. Imádkozunk magáért, és másokat is meg fogok kérni, hogy ugyanezt tegyék.”

Hiszek az imádság erejében, a Katolikus Egyház aznapi evangéliumi olvasmánya (Lk 18, 1-8) éppen arról szólt, hogy Isten meghallgatja azokat, akik őt állhatatosan kérik. Amíg Hannához beszéltem, Feisal, a fia kiment, hogy az orvostól érdeklődjön édesanyja állapota felől. Mikor visszajött, azt mondta, az orvos nem biztatta, lehet, hogy nem fog felébredni. Feisal tekintete fáradt, szomorú, kicsit az az érzésem, mintha nem lenne teljesen jelen. Látszik rajta, hogy ereje végén van. Nem is kérdi, miért jöttünk, kik vagyunk. Kiderül, hogy kicsit ért angolul is. „Feisal, mire lenne szükséged?”  Kabát, és nadrág, mutatja. „Gyere, akkor menjünk el a közeli áruházba, vegyünk neked kabátot és nadrágot. A húgodnak nem kell semmi?” De, talán neki is egy nadrág, kabátja van. Öt percen belül az áruházban vagyunk. A gyerekek mutogatva, de mégis viszonylag könnyen megérti egymást. Amíg Feisallal kabátot és nadrágot keresünk, addig a kicsik az áruház minivasútjánál játszanak.  Alina mosolya most egy kicsit önfeledtebb.  

Feisal kistermetű, az S-es méret is nagy rá. Nem válogat sokáig. De örülök, hogy a nadrágból a koptatottat választja: annyira nem fásult, hogy minden mindegy legyen. Természetesen Alináról sem feledkezünk meg. Amikor a kasszától eljövünk, Feisal elérzékenyül, akkor érzem, hogy jelen van, találkozunk. Szívére teszi a kezét és meghajol. – „Nagyon köszönöm. Az Isten áldja meg magát. Nagyon köszönöm.” Látom fiatal arcát, ahogy egy pillanatra elönti a hála öröme. 

Visszavisszük a kórházba őket. Útközben angolul pötyögünk. Feisal elmondja, hogy Irakban, amíg meg nem érkezett meg az ISIS, történelmet tanult, elsőéves volt az egyetemen. Jazidi vallású, üldözött a hazájában. Miután a házukat lerombolták, elhatározták, hogy Németországba mennek nagyobbik testvérükhöz. Részletekbe nincs időnk belemenni, és azt sem akarom, hogy a velem való beszélgetést vallatásnak élje meg. Búcsúzóul kérem, hogy készíthessünk egy képet. Örömmel mond igent.

Feisalnak is megígérem, hogy imádkozni fogunk értük és édesanyjukért mindennap. Azt kérem, hogy aki olvassa ezeket a sorokat, az tegyen hasonlóképpen, vagy gondoljon rájuk jókívánságokkal a szívében és képzelje el, hogy lélekben ott van Alina mellett, aki nap mint nap édesanyja kezét simogatja, s vele együtt biztatja, hogy ébredjen fel.

Miután Feisaltól és Alinától elköszöntünk egy látogatásra még maradt időnk. Makóra nem mentünk, mert kiderült, hogy az a fiú, aki a baleset következtében lebénult, már nincs a makói kórházban. Kapott ugyanis kerekesszéket, s így már mozdítható állapotba került. A hatóságok visszavitték Romániába. Egy 12 éves kislányt, Jázmint, azonban még meglátogathatjuk.

Jázmin 4 műtéten esett át, vele egy harmadik helyen találkozunk. Járókerettel mozog. A kurd tolmács felajánlja, hogy itt is a segítségünkre lesz. Jázminról nem készíthetünk képet, mert nem nagykorú. Feisallal és Alinával más volt a helyzet. Feisal beleegyezését adta, hogy róla és húgáról képet készítsünk. Jázmin kiegyensúlyozott benyomást tesz ránk. Közösségünk fiatal tagja és gyermekeim egyenként adják át az apró ajándékokat, amelyeket neki hoztunk. Vonalzók és minták, festék, képeskönyvek, kártya, kirakó, és gyümölcsök. Jázmin mosolyog, nagyon köszöni a finomságokat és a hasznos eszközöket. Úgy értesülünk, hogy Jázminnak vannak rokonai Németországban, és talán jönnek érte. Megint eszembe jutnak Feisal és Alina, ha anyukájuk nem ébred fel többé, teljesen magukra maradnak, egyedül lesznek ebben a világban.  Még egyszer kérem, aki teheti, mondjon el egy fohászt Hannáért.

Nagy János

Elkezdődött a béke iskolája Monoron – Vidám délutánok gyerekekkel

Pesten, a kilencedik kerületben már elég sok gyereket ismerünk, barátaink hetente, péntekenként találkoznak velük. Pécsi barátaink intézetben élő gyerekeket látogatnak. 

Mi Monoron pénteken kora délután megyünk a telepen élő cigány gyerekekhez, játszunk, kézműveskedünk, éneklünk, kirándulunk. 

A béke iskolája a Sant’Egidio közösség legrégibb tevékenysége: 1968-ban Andrea Riccardi, a közösség alapítója még gimnazista volt és barátaival úgy érezte, az evangélium olvasása konkrét tettekre ösztönzi. Elmentek a külvárosokban élő gyerekekhez, segítettek nekik a tanulásban, barátaik lettek. Hiszen egyformák vagyunk, és akik többet kaptak az élettől, adósai azoknak, akik nehezebb helyeken születtek.

Azóta a világ minden táján, több mint 72 országban jelen vannak a béke iskolái, ahol a peremen élő gyerekekkel barátkozunk, segítünk nekik lépést tartani jobb sorban élő társaikkal, és velük együtt tanuljuk mi is a barátságot, a békés együttélést, a másokért érzett felelősséget. Főként gimnazista és egyetemista fiatalok tartják az alkalmakat, akik szeretnének a nagyobb testvérei lenni a gyerekeknek.

Két vidám délutánt töltöttünk eddig együtt játékkal, énekekkel, kézműveskedéssel, beszélgetéssel, finom uzsonnával. Nagyon élvezzük, a gyerekek tele vannak kedvességgel és csintalansággal :) Ha valakinek – gimnazista, főiskolás korú fiataloknak – van kedve csatlakozni, megnézni ezt az alakuló, szép barátságot, társunk lenni ezen a szép úton, szívesen fogadjuk! Ha érdekel, írj a Facebook-oldalunkra üzenetet: 

https://www.facebook.com/santegidiomagyar/