2017. december 2., szombat

Kultúrák találkozása – ismerkedés és főzés menekült fiatalokkal

November 25-én délelőtt találkoztunk a józsefvárosi plébánián, hogy találkozzunk azokkal a menekült fiatalokkal, akiket néhány barátunk már egy ideje ismer, együtt főzzünk, beszélgessünk, többet tudjunk meg a világ mai helyzetéről, amely egész népeket, népcsoportokat menekülésre kényszerít.

Budapestről, Pécsről, Miskolcról, Gilvánfáról érkeztek barátaink erre az alkalomra, és Budapesten tanuló diákok is csatlakoztak, Görögországból, Csehországból, Afganisztánból, Tunéziából, Ukrajnából.

Megnéztünk egy kisfilmet, amely bemutatja a Sant’Egidio közösség és az olasz protestáns egyházak kezdeményezésére működő humanitárius folyosókat: biztonságos útvonalon, repülőgéppel érkeznek Olaszországba, Franciaországba, Belgiumba, a kormányokkal kötött megegyezés szerint, és a kezdeményező közösségek más szervezetek, ismerősök bevonásával gondoskodnak az elhelyezésükről, integrációjukról.

A film után Hanna vetítéssel egybekötött előadást tartott Afganisztán múltjáról és jelenéről, az okokról, amelyek menekülésre kényszerítenek embereket. Naszrat, afgán menekült barátunk beszélt ezután az életéről és arról, mennyire fontos neki, hogy a közösséggel együtt segíti a hajléktalanokat Budapesten. A jószándék, a segíteni akarás összeköt keresztényeket és muszlimokat – hangsúlyozta. 

Naszrat édesapja gondoskodott az ebédről: qabuli palau készült, rizses, marhahúsos, zöldséges afgán étel. Érdemes volt várni rá: nagyon finom lett. A várakozás alatt játszottunk, beszélgettünk, igazi közösség formálódott a fiatalokból. 

Mindenki meghívást a karácsonyi ebédre, ahol együtt segíthetünk vendégül látni terített asztalnál szegény barátainkat. Reméljük, sokat eljönnek!







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése