2017. szeptember 4., hétfő

A béke iskolájával Tihanyban

Idén nyáron második alkalommal rendezte meg a Sant’Egidio közösség a rászoruló gyerekek számára a gyerektábort. Ez alkalommal a pécsi gyermekotthonból is csatlakozott néhány gyerek a budapestiekhez, hogy együtt táborozzanak néhány napot a Balaton partján.

A közös együttlét során hamar összebarátkoztak a nehéz sorsú gyerekek egymással és segítőikkel. Jóllehet e gyerekek élete nem könnyű, és különféle hátrányokkal indulnak az életben jobb sorsú társaikhoz képest, mindezt talán feledtette velük és segítőikkel a tábor négy napja alatt a játék öröme és az önfeledt mosoly arcukon.

A Tihanyban eltöltött rövid vakáció, a közös játékok, a balatoni fürdőzés, a tábortűz felejthetetlen élményt jelentettek mindannyiunk számára. Reméljük, hogy az eddig megrendezett táborok egy hosszú hagyomány kezdetét jelentik közösségünk számára.

Posevitz Virág

* * * 

Augusztus 14. és 17.között megvalósult egy álom, mely hátrányos helyzetű gyermekek (7-12 éves korosztály) nyári táboroztatását tűzte ki célul. A nagylelkű adományok lehetővé tették a Pécsről és Budapestről érkező gyermekek számára, hogy a Balaton mellett, Tihanyban töltsenek négy napot, és élményekkel gazdagodva térhessenek haza. A budapesti és pécsi Szent Egyed (Sant’Egidio) közösség fiatalokból álló lelkes csapata biztosította az állandó jelenlétet számukra a nyaralás során.

A természet közelében eltöltött napok különleges élményekkel gazdagították a gyermekeket, akik állatokat látogattak, felfedezték az élővilágot, a Balaton-felvidék e csodálatos települését, fürödhettek és játszhattak a Balatonban, valamint felfedezhették a vízpart számos kincsét.

Növekedhettek felelősségben a természet adta erőforrások használatát illetően, a tábortűz előkészítése és használata során. A jó idő segítséget jelentett ahhoz, hogy a szabadtéri játékok révén kikapcsolódhassanak a gyerekek, feltöltődjenek, növekedjenek az egymásra odafigyelésben és az erőnlétben, fejlődjön az egyensúlyérzékük, a fantáziájuk és a kreativitásuk.

Értéket képviselt a táborban, hogy közösségi élmény lehetett a nyaralás a gyerekeknek, azokkal a társaikkal és azokkal a fiatalokkal együtt, akikkel év közben heti rendszerességgel találkoznak.

A nyaralás lehetővé tette, hogy új barátságok szövődjenek a Pécsről és Budapestről érkező gyerekek között, a gyerekek és kísérők között, valamint meglévő barátságok elmélyüljenek. Az adományozók és segítők nagylelkűsége arra buzdította a gyerekeket, hogy ők is megajándékozzák egymást jó tulajdonságokkal és/vagy törekedjenek egy jó tulajdonság elnyerésére. Nagy örömmel töltötte el a gyerekeket az ajándékozás és az ajándékba kapott napi jó tulajdonság.

Székely Kinga





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése