A győri Sant’Egidio Közösséggel idén második alkalommal rendeztük meg Vigyük el együtt a fényt! című adventi programsorozatunkat.
Közösségünk 9 éve működik Győrben, de a kezdetektől küzdöttünk a csekély létszámmal. Számunkra komoly kihívást jelent a kreatív kisebbségi lét. Tavaly jött ennek az izgalmas adventi programsorozatnak az ötlete, ami a közösség lelkiségéhez közel álló és izgalmas.Kiírtunk egy rajzpályázatot gyermekeknek Ajándékozz rajzot az adventben címmel. 3-18 éves gyermekektől, fiataloktól vártunk alkotásokat, amelyeket egy hajléktalannak, idősnek vagy menekültnek szánnak. A hozzánk eljutott rajzokat pedig három alkalommal három különböző helyszínre vittük el, és egy-egy imádság keretében átadtuk a címzetteknek. Nagyon jól sikerült a tervünk, így idén is mindenképpen meg szerettük volna valósítani.
Tavalyhoz hasonlóan idén is közel ezer rajz érkezett hozzánk. Főként iskolákból és óvodákból tanárok, óvodapedagusok és hitoktatók közreműködésével, de voltak plébániák is, ahol gyűltek a rajzok, illetve egyéni munkák is érkeztek. A legtöbb csatlakozó intézmény győri, Győr környéki volt, de több távolabbi településről is postáztak nekünk rajzokat.
Első alkalmunk a győri Kálóczy téri idősek otthonában volt, nagy örömünkre, hiszen korábban éveken keresztül jártunk ide. Heti rendszerességgel látogattuk a lakókat, akik a barátainkká váltak. Nagyon bensőséges imádságot sikerült tartanunk a betegekért. A részt vevő nénik lelkesen érdeklődtek, hogy lehetséges lenne-e, hogy ez időnként megismétlődjön.
Advent második hetében a győri Hajléktalanokat Segítő Szolgálathoz látogattunk el az Avar utcába. A hajléktalanszállón már ismerős arcok köszöntöttek minket, többen lelkesen idézték fel, hogy tavaly is részt vettek az imádságunkon. Velük a közösségünk szegényekért végzett imádságát mondtuk el. Idén két dologban is változott az itteni forgatókönyvünk: az imádság után egy kis agapéra invitáltuk a résztvevőket, mi is együtt ettünk velük. Majd miután nekik is átadtuk a gyermekrajzokat, a betegszobákba is ellátogattunk, így azokat is meg tudtuk ajándékozni, illetve azokkal is tudtunk beszélgetni, találkozni, akik a betegségük miatt nem tudtak részt venni az imádságon.
A harmadik alkalmunk a révfalui Szentháromság-templomban volt. Egy kétnyelvű, angol-magyar imádságot tartottunk a háborútól szenvedő országok békéjéért. Minden szöveg elhangzott mindkét nyelven, s az imádság elején és végén angolul is énekeltünk. Több olyan résztvevő volt, akik nem tudtak magyarul, s nagy örömünkre ez volt győri működésünk során az eddigi legnagyobb létszámú és legszebb imádságunk azok közül, amelyeket templomban tartottunk. Érkeztek régi ismerősök, akik évekig jártak az imádságainkra, olyanok, akik ismeretlenül jöttek el a hirdetés alapján, és még budapesti közösségünk négy fiatal tagja is eljött, hosszú utat megtéve azért, hogy együtt imádkozzanak velünk. Nagyon fontosnak éreztük ezt az alkalmat. Hisszük, hogy bár ennél többet nem nagyon tehetünk a békéért, ezt, az imádságot, a közös imádságot megtehetjük. „Mi kiváltságosak vagyunk a Föld sok népéhez képest, hiszen mi békében élünk. De élhetünk-e teljes nyugalomban, ha a közvetlen közelünkben háború van?” – hangzott el az elmélkedés elején. „A helyzet különösen méltatlan és igazságtalan, hiszen a technológiai fejlettség, az anyagi lehetőségek, melyeket az emberiség évezredek alatt megteremtett, lehetőséget adnának arra, hogy mindenki nyugodtan élhessen.” A galatákhoz írott levél Isten-Fiúságra vonatkozó ígéretét olvastuk közösen. Ez a szentírási szakasz megerősíti bennünk azt a meggyőződést, hogy Isten terve a béke és minden ember jóléte. Nagy öröm és megkönnyebbülés volt, hogy tudtunk együtt imádkozni a békéért.
Közösségünk fókuszában az imádság áll. Az imádság ad alapot arra, hogy a társadalom perifériái felé fordulhassunk. Ezt tettük az adventben Győrben, erre invitáltuk azokat, akiket ez az út megszólít. Célunk továbbá, hogy a társadalom szétszakadozott hálóját újraszőjük, hogy kapcsolatokat építsünk ott, ahol ez hiányzik. S talán ez is alakult lépésről lépésre. Kezdve azzal, hogy a felhívásunkra megérintődött pedagógusok a gyermekekkel, fiatalokkal hajléktalanokról, idősekről, menekültekről beszélgettek, számukra készítetettek alkotásokat. Ezeket elvittük, átadtuk, kapcsolatot, hálót alakítunk a periférián élő emberek, és a legfiatalabb nemzedék között. Kiléptünk a megszokott helyszínünk, megszokott kereteink közül, s olyan helyeken, olyan emberekkel imádkozhattunk együtt, akikkel nem szoktunk, s akik egy részének talán maga az imádság sem mindennapos.
Sok apró további jele volt a háló épülésének: egy hitoktató, aki viszi a maradék rajzokat Pannonhalma környéki otthonokba; egy pék, aki pékárut ajánlott fel a hajléktalanszállón történő alkalmunkhoz; egy hölgy, aki elhozott az idősek otthonába nekünk egy doboznyi gyertyát; s a hajléktalanszálló felajánlása immár második évben: a saját készítésű gyertyáikat gyújtsuk meg a következő imádságainkon, hogy így őket is továbbvigyük magunkkal valamiképpen; továbbá a sok segítség fordításban, dalkeresésben, s abban, hogy két nyelven megvalósulhatott a békeimádság. Hisszük, hogy ez a sok apró lépés segíthet, hogy egy szebb, Istennek tetszőbb világban élhessünk.
